2010. december 24., péntek

Doodle Jump (1.3.1)

A Doodle Jump-ról már lehetett olvasni a blogon. (Az előző cikkből idézek, hiszen a lényeg nem változott az új verzióval, amely az alkalmazáson belül az 1.3.1-es, míg az alkalmazáskezelőben az 1.03(1) verziószámot viseli.)
A játék egy nagyon szórakoztató Java alkalmazás, mely szép és aranyos grafikával gördülékenyen fut a készüléken.
A cél az, hogy minél magasabbra jussunk (ezzel pontot szerezve). Miközben az általunk irányított lény automatikusan ugrál, nekünk jobbra-balra kell mozgatni a két alsó sarok érintésével vagy a készülék döntögetésével, tehát a legfontosabb változás, hogy megvan a lehetőségünk beállítani a giroszkóppal való irányíthatóságot. Nemcsak egy egyszerű opció, gyorsan meg lehet szokni ezt a finomabb kezelési módot, ezután pedig sokkal egyszerűbb irányítani a lényecskét, ezenfelül élvezetesebb is a játék, lévén emberközelibb ez a módszer, mert tulajdonképpen úgy ugrik, ahogyan szeretnénk.
Azonban ez nem ilyen egyszerű, egyre nehezebb dolgunk lesz a fentebb haladással, mert a pálya egyre nehezebb, egyéb ellenséges szörnyek is megjelenhetnek (őket a kijelző egyéb pontjaira kattintva lehet kiiktatni). Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű ez a program is, véleményem szerint az ilyen típusú játékokra fogékonyak számára totálisan addiktív. Fektetett és álló helyzetben egyaránt játszható.
Ez a verzió már angol nyelvű.

Képek az alkalmazásról (kattintásra eredeti méretben is megtekinthetők): 

Letöltés (download): külső oldalról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

AdF.ly

Oldalmegjelenítések száma